Kalocsát eredetileg Colocsa (ejtsd: Koloksza) néven illették: a colosa lápos területet jelent és Kalocsa területe a Duna mocsaras árterén feküdt. A török időkben a helytelen fordítások következtében Kalokia néven emlegették. Így alakult ki a város mai neve az 1750-es évekre.

Története

Kalocsa körülbelül egyidős a magyar állammal. A honfoglalás után Árpád fejedelem szálláshelye volt, egyes kutatások azt igazolják, hogy Gézáig ez a település volt a fejedelmek székhelye. Később az uralkodói központ Fehérvárba és Esztergomba költözött, de első felkent királyunk számára Kalocsa továbbra is fontos maradt. Ennek bizonyítéka, hogy az elsők között hozott itt létre magyar püspökséget és a közeli Halom dombján királyi kúria is volt. Az első egyházfő Asztrik volt, aki a koronát hozta Istvánnak. A nemes feladat véghezvitele után az egyházmegye érseki rangra emelkedett, ezzel Esztergommal azonos, nagy hatalmú érsekséggé vált, természetesen tiszteletben tartva, hogy a magyar egyház központja az előbbi városban van. Az egyházmegye fejlődésével párhuzamosan Kalocsa is az ország egyik vezető városává nőtte ki magát. Felépült az első székesegyház és a növekvő állam hódításain létrehozott új egyházmegyék is Kalocsa érseki tartományához kerültek, így tovább gyarapítva a helyi metropolita hatalmát és tekintélyét. A város a korabeli Fejér megye területén feküdt, ez volt az egyetlen egyházi központ, mely nem volt egy külön megye központja is, ennek ellenére a 12. századtól a kalocsai érsekek Bács és Bodrog vármegye állandó ispánjai lettek. Szent László király az érsekség központját megosztotta és Bács várába költözött az érsek is. Eleinte ez a már helyi szinten nagyvárosnak számító Kalocsának nagyobb fejlődésbeli gondokat is okozott, de Kálmán idejére visszaköltözött a káptalan és az egyházfő is inkább itt tartózkodott, melynek eredményeképp felépült a második kalocsai székesegyház. Az új épületet ereklyék és a legmodernebb korabeli építészeti bravúrok tették híressé.

A későbbi érsekek közül Csák Ugrin (érsek 1219 és 1241 között) a tatárok ellen harcolt, Tomori Pál pedig 1526-ban a magyar hadakat vezette a mohácsi csatában. Mindketten elestek.

A törökök 1529. augusztus 15-én foglalták el Kalocsát, és teljes egészében lerombolták a várost. A lakók elmenekültek, Kalocsa veszített jelentőségéből. 1602-ben a kálvinista hajdúk rombolták le a várost. Ezután (1602-ben) csak az érseki palotát állították helyre. A törökök 1686. október 13-án hagyták el a várost, és felégették a várát. A török utáni időkben lassan fejlődött.

1875-ben nagy tűzvész pusztított, a vasútvonal pedig a fejlődés szempontjából későn, 1882-ben érte el a várost. Kalocsa az érsek földesúri uralma alatt álló mezőváros volt, 1871 után nagyközséggé alakult, majd 1921-től rendezett tanácsú város lett. Kulturális jelentőségét azonban az érsekeknek köszönhetően mindvégig megőrizte. Az ipari fejlődés az 1960-as években indult meg.

A Kalocsai Királyi Törvényszéki Fogházat (ma: Kalocsai Fegyház és Börtön 1897-ben adták át rendeltetésének.

A Belváros története

Mikor megalapították a várost, csak a város alatti hosszúkás dombon kezdtek építkezni, mivel a területet mindkét oldaláról vízfolyás határolta, ezért csak a domb teteje nem volt mocsaras. Az egyház egészen a mai belvárosi iskoláig épületeket birtokolt, ezeknek a központja lett a mai Fő tér. Itt volt a vár, a székesegyház, az iskolák stb. Ez volt az érseki központ, a város magja. A polgári lakosság az érsekség által diktált főúti tengely mentén építkezett tovább, ezért is olyan szűk és hosszú a mai belváros. Ennek a székhelye a mai sétálóutca területén fekvő tér lehetett.

Történelmi városrészek

• Belváros
• Érseki központ
• Vajason túl
• Polgári város
• Újváros

Vajason túl

A Vajason túli városrész a Vajas csatornán (a belvároshoz képest) túl terült el. Ezt a városrészt nevezik ma Kertvárosnak. Története a 11. században kezdődött, mikor a városvezetés bővíteni akarta Kalocsát. A vezetés előtt két lehetőség állt:

• A megszokott hosszúkás, fő úti tengely mentén meghosszabbítani a várost
• Hidat építenek a Vajas csatornára és az erdőségek egy részének kivágásával új városrészt kialakítani.

Az előbbi mellett döntöttek. A török kor előtt már a város népessége elérte a 10 000 főt, ekkorra már égetően szükségessé vált az új városrész megépítése. Miután a törökök kivonultak a városból mindössze 150 ember lakott itt, így nem kellett felépíteni az új városrészt, egészen az 1800-as évek végéig, mikor is a város túllépte középkori határait, és a népesség megduplázódott.

Forrás: Wikipédia